Emberrel esik meg [antikvár]

Lapjai / lapélei foltosak
A magyar irodalom leghíresebb bácskai szülötte, Kosztolányi Dezső ötvenévesen jelentette meg Számadás című kötetét. Az ugyancsak erről a vidékről származó, ötvenéves Majoros Sándor író számadás-novelláit tartalmazza ez a novellagyűjtemény. A válogatás alapjául A visszhangkísélet (1989), a Távolodás Bácskától (1994), a Kirándulás a Zöld-szigetre (1999) és az Akácfáink sokáig élnek (2004) című könyvek szolgáltak, de az írások csaknem egyharmada új, kötetben még nem publikált novella. Az író tragikomikus, páratlan hangulatú történetei a múlt század negyvenes éveitől egészen a máig vezetik végig az olvasót, a maga egyetemességében mutatva meg azt a hajdan volt világot - az egykori Jugoszláviát, ezen belül is a magyarlakta Bácskát -, amelyről meglehetősen ellentmondásos kép alakult ki az utóbbi évtizedekben. Majoros egyszerre mítoszt rombol és mítoszt teremt. Novelláiban groteszk módon foszlik szét a jugoszláv jóléti államról, a poros-sáros Bácskáról kialakult hamis mítosz, melyben a közhelyes kép szerint szinte csak a búzaföldek nyújtózkodnak a végtelenségig. Ugyanakkor akarva-akaratlanul megteremtődnek írásaiban a jellegzetesen bácskai élethelyzetek, a drámai és komikus pillanatképek ötvözetéből szőtt, egyetemessé varázsolt emberi csodák. Majoros Sándor magánéletében és írói pályafutásában a déli határainkon túl kirobbant polgárháború jelentette azt a változást, amely a szülőföld értékeinek újbóli fölfedezéséhez hozzásegítette. 1991-ben mint háborús menekült érkezett Magyarországra, és itt, az új hazában írta meg azokat a történeteket, amelyek mindazon túl, hogy rangos irodalmi díjakhoz (Déri-jutalom, József Attila-díj, Édes anyanyelvünk pályázat első helyezése) segítették, nagyban hozzájárultak a Bácskáról és a jugoszláviai „boldog békeidőkről" alkotott képünk teljesebbé tételéhez. Hol sötét tónusokkal, hol pedig élénk színekkel ábrázolja szülőföldje látszólagos hétköznapiságából a rendkívülit, miközben történetmesélésének sodró, elbeszélő módja, a látszólag minden emberrel megeshető helyzetek köznyelven megfogalmazott avagy elhallgatott erkölcsi tanulságai magukkal ragadják az olvasót. Lenyűgöző írói erénye az egyedi nyelvhasználat, amelyen megkülönböztető jegyként, szinte egyedi lenyomatként állít emléket ennek a még létező, de eltűnőfélben lévő világnak.