Emilienne könyve [antikvár]

Emilienne 2010. április 8-án, reggel hat órakor halt meg, agyvérzésben. Úgy is mondhatnám, 2010. április 8-án hagyott magamra. Nem erre számítottam; azt hittem, túlél engem. (A nők tovább élnek.) Azt hittük, én halok meg elsőnek. (Nehéz gyerekkorom volt.) Nagy szerelem volt, a maga csúcsaival és csalódásaival, forró összeborulásaival és fájó szétrebbenéseivel; mind a ketten úgy gondoltuk, a sors egymásnak rendelt bennünket, örökké együtt fogunk élni; együttlétünk példás és emlékezetes lesz; nemcsak a két családban, de nemzedékek és nemzetek emlékezetében is. Nagy egymásra találás volt; mintha te is, én is arra vártunk volna, hogy végre összehoz bennünket a sors, a törvényszerűen bekövetkező véletlen. S most itt állok ügyetlenül, ügyetlenül felöltöztetett holttested mellett, nézem elhízott, kidudorodó testedet, amelyet leszbi-ánus unokahúgod férfiruhába öltöztetett. Rosszul áll rajtad a zakó; rosszul érzem magam; le kellene ülnöm a rozoga székre, amelyre már annyi gyásztól gyötört férfi és nő lerogyott, s néznem a halotti fülke négy falát, amely már annyi gyászolót látott. Ha lenne erőm, ordítanék, idefigyeljetek emberek, meghalt Emilienne, aki huszonöt éven keresztül a feleségem, majd közel harminc éven keresztül legjobb barátom volt! Meghalt Emilienne - váratlanul és igazságtalanul. Meghalt Emilienne. Emilienne meghalt, eltávozott.