Emlékezéseim [antikvár]

Ravasz László ír, emlékezik ebben a könyvben magáról, életéről. Gyermekeinek, unokáinak szánta az Emlékezéseim-et. Ám kit ne érdekelne személye és egyetemes magyar és egyháztörténeti szempontból az a kor, amelyben élt és kortársai, akikkel kapcsolatba került ez a történelmi jelentőségű és sok kegyelmi ajándékkal megáldott ember, egyházunk egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb püspöke. Nem feladatom, hogy személyét méltassam, hiszen ő maga vall itt önmagáról, mégpedig úgy, hogy ebbe "beleszólni" nem lenne illő s nem is érzem magam erre illetékesnek. Halálos ágyánál, amikor az utolsó Úrvacsorát adtam neki s elmondtam vele az Úr imáját - , amelyből megrendítő módon kihagyta már a mindennapi kenyér kérését - , fogadtam meg, hogy hátramaradt írásait kiadásáért - ha élek -, mindent elkövetek majd. Így került most sor az Emlékezéseim sajtó alá rendezésére, amellyel a család és a Református Sajtóosztály megbízott. Még csak arról szeretnék beszámolni, hogyan lett könyvvé ez a vallomás, emlékezés.