Én, Claudius [antikvár]

Részlet a könyvből: Én, Tiberius Claudius Drusus Nero Germanicus, ez, az és amaz (mert nem akarom úntatni az olvasót címeim végtelen sorával), akit egykor, nem is olyan régen, barátaim, rokonaim és munkatársaim »Claudius a hülye«, vagy »az a Claudius« vagy »Claudius a dadogó « vagy »Clau-Clau-Claudius« vagy a legjobb esetben »szegény Clausius bácsi« néven emlegettek: nekikezdtek, hogy megírjam életem furcsa történetét legkorábbi gyermekkoromtól kezdve évről-évre folytatva, amíg csak el nem érem a változásnak azt a sorsdöntő pontját, amikor körülbelül nyolc héttel ezelőtt, ötvenegy éves koromban váratlanul belekerültem az »arany veszély « sodrába, amelyből azóta se tudok kikászolódni. Ez egyáltalában nem az első könyvem. Valójában az irodalom és főleg a történetírás - amelyet fiatalember koromban itt tanulmányoztam Rómában, az akkori legjobb mesterek alatt - volt az egyedüli foglalkozásom több mint harmincöt éven keresztül. A történetírás életem magvát jelentette. Olvasóimat ne lepje meg hát gyakorlott stílusom: csakugyan Claudius maga írja ezt a könyvet és nem valamelyik titkára, se pedig egyike azoknak a hivatalos történetíróknak, akiknek a közéleti férfiak el szokták mondani emlékeiket, remélve, hogy a hivatásos történészek elegáns írásmodora elleplezi a tárgy lapos és vérszegény voltát és a sok hízelgés elhomályosítja bűneiket.