Endymion [antikvár]

„Egy tyúkmony sültnyi ideje szól már a nagyoskola messzire elhallatszó nagyharangja – nem halottért szól, bizony nem is istentiszteletre hívogat az most ebben a szokatlan hajnali időben –, hiszen alig múlott el három óra, hanem elbocsát a falai közül. Hallhatta az egész város a jobbára nádfedeles kis hajlékaiban és a Piac utca nagyobb hálószobás, velencei tükrös emeletes palotáiban is, hogy mi történt. Most a legszigorúbban ítélt a múlt héten összehívott sedes, az esküdt diákok testülete is a legszigorúbb, tógás diákra nézve végső döntést hozta. Valakinek búcsúznia kell a reformata hiten levő kollégium szigorú esküt tett, így a törvényeit is maga kezének aláírásával elfogadó, subscribált diákjának a közösségéből. Kiveti a tudományok istápolója maga közül azt, aki az oltalmazójának bírálója, annak nem alázatos tisztelője, s törvényeinek nyugtalanul lázult kontrázója. Kisvártatva a kapu is kinyílt, az apparitor hamarabb végezte most az ébresztést, hiszen még virradattal el kellett hagynia a kollégiumot a kicsapott diáknak. Akit kedvelhetett valamicskét a coetus, mivel néhány társa a város határán túl kísérte a senatus scholasticus engedélyével. Utána azonnal vissza kelle jönniük, s kivételesen most a seniornál kell jelentkezniük, nem a szintén választott idősebb tógás diák contrascribánál. A cimborájuknak örökre búcsút intő tógátusok majd utána, még időben mehetnek az órákra.”