Engedjétek hozzám jönni a szavakat [antikvár]

Kiadói borító, fedlap és a szennylapja és előzéklapja oldalsó éle enyhén foltosak.
"Valóban: a véletlenség műve, hogy milyen közösségbe születik bele az ember. Közösségi, anyanyelvi kötöttség és individualista nihilizmus vitájában ez manapság gyakorta elhangzik. Egyszerű igazság a kivetettség magányának védelmében is... Mikes példának okáért kivetett volt, számkivetett - Rodostóban... Tudom, megírták már: Petőfi, a trónra emelt népiességével, valóságos nemzeti szerencsétlenség. Ugyanúgy Mikes a prózában. Őt a hóhér kötele várta; téged, mint mondád, a finnugor háló madzagja szorongat. Ő Zágont sírta vissza, rabságban a szülőföld aranybilincsét. Annak hangjából teremtett irodalmi nyelvet. Nyelvet csupán? Magatartásbeli modellt a reánk bízottak dolgában... Mikes egyébként képzeletbeli édes nénjét Párizsban is megválaszthatta volna. Persze ha véletlenségnek tekinti magát; ha világra jövetelének esetlegességét összetéveszti a választás tökéletes szabadságával. De, úgy látszik, nemcsak a száműzetés magányának mert a szeme közé nézni, hanem egy vészterhes kötőszóénak is, mely így hangzik: következésképpen. A véletlen műve lehet, hogy a tengerbe zuhanok. De hullámai között már nem a véletlenben, hanem a vízben találom magam. A víz törvényeinek hatalmában... következésképpen szavaitokat, szavaimat - világunk teljességét -, vagyis a jussomat kérem. Ha szavaink számát nézem: Arany János Nagyszalontán huszonháromezret kapott; szegényebb házból József Attila majdnem ugyanannyit. El is számolt vele mindkettő becsületesen. Az utolsó névelőig. Azzal is, ami egyiknek a torkában rekedt, másikban a vérébe fulladt a vonatkerekek alatt. Engedjétek hozzám jönni a szavakat..."