Engedjétek hozzám jönni a szavakat [antikvár]

Ki láthatna el a bölcsőig, amely létünk hajnalán a nyelvünket ringatta? Ki mondhatná el, hogy látta őt pólyás korában, ajkán az első szavak gyöngygügyögésével? Már Balassi Bálintot is sebhelyes katonaként vette a karjába. Már vasszögekkel veretett Jézust siratott, hazának, jobbágyainak sorsán kesergett, tatárjárást, törökdúlást átkozott. És nem volt egyetlen pihenő vasárnapja. Mert habsburgot átkozott, szabadságharcot harsogott, vereségeket és felnégyeltetés siratott, mindenesünk volt a közönyös ég alatt, hajnalanta virrasztások pirosszemű pesztonkája. Senki sem láthatta őt bölcsőben, de csecsemő-arcát bárki fölidézheti magának, ha lehajol egy cseppet. Nem a földig, nem az alázatig. Hanem ahol egy gyermek keze repdes szülői kéz után. Induljatok el vele az anyanyelv ösvényein, és meglátjátok a bölcsőt, amelyért a Kőrösi Csoma Sándorok hasztalan keltek halálig tartó vándorútra. Akik kiléptek önmagukból, egyedül a gyermekkel jutnak vissza az egyetlen lehetséges otthon égtájai alá, a gyermekkel, aki anyanyelvének ösvényein elindulva testvérnyelvek, testvérnépek, humánumának közös tereitől küldheti majd köszönetét az egyetlen lehetséges indíttatásért a bölcső felett virrasztóknak. Mit csináltál a rád bízott talentumokkal? Nincs más számonkérés: csak gyermekeink tekintetében. Ahány szóra váró gyermek a jövőnek megannyi lámpása a meglódult időben.