Enyém a bosszu! [antikvár]

A ház kívül feküdt a város középpontján. Éppen előtte terült el a nagy park és a nyilvános sétány, amely a város déli kapujából az ország belseje felé vezetett. Itt már meglehetősen elvadult és gondozatlan volt az út és jóformán sohasem tévedtek erre az elegáns úrlovasok és a magánautók. De még gyalogló is csak nagyritkán tévedt erre a gazzal benőtt útra. Néha, csendes alkonyati órán egy-egy szerelmespár bolyongott a fák között, akik a mondanivalóikat nem tudták volna egymásnak elmondani a lármás városi utcákon. Annál nagyobb volt az élénkség a sétánynak a parkon át vezető részén. Itt a gyalogjáró mindig tele volt sétálókkal, a hölgyek itt mutatták be legújabb toilettjeiket, autójukat, kocsijukat és kényelmesen hátradőlve a puha kocsipárnákon, üdvözölték egymást. A nagyváros lakóinak nagy; része bizonyosan sohasem jutott túl a parksétányt lezáró kis téren, ahol a cukrászda előtt mindig nagy élénkség uralkodott és ha véletlenül egyszer erre is tévedt, nem tudta megérteni és méltányolni a parkon kívüleső, elvadult erdőcskét. Éppen ezzel az erdőcskével szemben feküdt a ház. Egyemeletes épület volt. Zöld zsalugátereivel, vadszőlővel befuttatott falával, vörös palatetejével, turbékoló galambjaival barátságos, hívogató benyomást keltett. Nagy egyszerűsége mellett is kényelmes, békés otthont nyujthatott lakóinak...