Enyhítő körülmények között [antikvár]

Szívemben éltek Megint hívott!, ezzel fogadtam a találkozásunk előtti este Misit, a férjemet, mikor hazajött, és néztem rá kétségbeesett arccal, mint aki tőle vár segítséget, pedig színjáték az egész, amit azóta is művelek vele. Úgy teszek, mintha tartanék a veled való találkozástól, miközben a műtétem után elég volt az a néhány telefonbeszélgetés, mert szinte már ahogy a hangodat meghallottam, úgy éreztem, mintha régről ismernélek, utána pedig már azt is tudtam, hogy mindenképpen meg kell ismernem téged. Tudod, hogy hívják?, kérdezte Misi, és én fájdalmas ábrázattal lassan csóválni kezdtem a fejemet, egész lassan, és közben magamban a nevedet mondogattam, mintha gyakorolnám, Kovács Anett. Kovács Anett. Kovács Anett, minden szívdobbanásom ütemére egy szótag, szisztolé-diasztolé, pápám, papam, Kovács Anett, Kovács Anett. Amíg Misi haza nem jött, addig is ezzel játszottam, figyeltem a dobbanásokat, és behunyt szemmel szótagoltam hozzá a nevedet. Elmondhatatlanul megnyugtató érzés volt, de különös is egyszerre, mintha az eszemmel valami ismeretlen tájtól tartanék, amit álmomban vagy talán előző