Enyim, tied, övé I-II. [antikvár]

Részlet a kötetből: FÉRFI SORSA A NŐ. TAVASZ. Huszonnégy ifjú mulat kedvére a ligetben. Tavasz van. A fákon még nincs levél, csak virág. Azok az aranyba, rózsaszinbe játszó, hímporterhes barkák, mik a lombot megelőzik, tündéri zománczot adnak az erdőnek; a mező is sárga a fűvel együtt ébredő virágtól. A berekben már itthon van a fülemile. Természetébredés van: a vadméh előjön faodujából, megy virágot bújni, ezret egy nap; a nővirágból mézet szí, a hímvirágból hímport szed; a kéjencz ! pedig ő maga se nem férfi, se nem nő. A hol a bükkfák sűrűjéből a távolba kilátás nyílik, a zöld vetésektől zománczolt rónán egy lovag-kastély látszik a festői perspectiva hátterében, oszlopos peristyljével, aranyozott tornyaival; túl rajta ismét sötét erdők. A huszonnégy ifjú élvezi a szabad lég örömeit, s mulatja magát hajlamai szerint. Néhányan az erdők mélyét járják ; - ki növényeket gyűjt, ki köveket tör kalapácscsal. Amaz orvos lesz valaha, emez bányász. Egy pár puskával cserkészik a távoli vágásban és vetések között, s a melyik közülök lőtt foglyot hord, tarisznyájára akasztva, az szenvedélyes vadásznak indult; míg a másik, ki elszalaszt nyulat, pipiskét, s csak a vetéseket bírálja, iparkodó mezei gazdát árul el magában. Kettőnek megint az a mulatsága van, hogy háromszögellési munkálatokat hevenyésznek: ezekből bizonyára mérnökök válnak. Egy letelepült egy levágott fa törzse mellé, s rajzalbumába egy tájkép-részletet vázol. Ez híres festő lesz valaha. Egy félrehúzta magát egy virágtól aranyos juharberekbe, s fuvoláján versenyez a csalogánynyal. Ebben a jövendő nagy zeneművésze rejlik.