Erdélyi képek [antikvár]

Részlet a könyvből: A jó öreg Petki Farkas nem utolsó ember vala a maga idejében, a mit mindazok, a kik őt valaha ismerték, bizonyára tudni fognak. Mintán azonban lehetséges dolog, miszerint ezen sorokat olyan emberek is olvasni fogják, a a kik őt nem ismerték, jónak találom őt oly módon leirni, a hogy akkoriban élt és uralkodott. Vala ő az 1676-ik esztendőben királybíró Csíkben és jobb módú főúr nem találkozók nálánál azon a környéken. Udvart tart vala Rákoson, a hol nyolczvan inas szolgála előtte, a szakácsok, béresek, lovászok és drabantok számait ide sem vévén, a kik mindnyájan úgy voltak ő nála, mintha az apjok házánál laktak volna s biztosan mondhatom, hogy a ki egyszer ott volt, el nem kívánkozott onnan. Mert három dolog volt, melyekben a jó öreg Petki Farkas büszkeségét lelte: egyik az, hogy őt igen jó, bőkezű embernek tartsák. Kapu soha sem volt az ő házán és a vendég soha ki nem fogyott belőle; akárki jött hozzá, oly képpel fogadta, mintha épen csak ő reá várt volna, s ott úgy el tudta marasztalni, hogy gyakorta megesett, miszerint azok, a kik Csíkszeredába indultak szentmargit-napi vásárra s betértek hozzá egy szóra, úgy ott maradtak, hogy a vásár is elmúlt, még sem szabadultak tőle...