Erdélyi Szent Johanna [antikvár]

Részlet a könyvből: - No, mit gondol, Dobrai uram? Lesz még ebből a mentéből prédikációs halott? - Még a birtokosából sem egyhamar - kacsintott ravaszul a szabómester. - Szolgabíró uram túléli a Garabonciást is. - Hát Ferenc császárt mindenesetre túléltem. Isten nyugosztalja minden Habsburggal, élővel és holttal egyaránt. - Nem mondom, jó kívánság - nevetett Dobrai - Azt ám nem hiszem, hogy nyugta lesz a császárnak odafent. - Finom, hosszú ujjával felfelé bökött, úgyhogy a karjára vetett singmérőszalag lecsúszott a földre. - Gondolja csak el, szolgabíró uram, hogy megszorongatja majd az öreget odaát a veje! - Még ha meg is nyaggatná Napoleon, akkor sem ártana már neki. Lent a földben mindenki egyforma, hogy pedig fent mi van, azt még Bölönfi Farkas Sándor sem tudja, pedig ő már a tengert is áthágta. Egy biztos: Inkább vagyok szolgabíró Kőhalmon, mint császár a Kapucinusok kriptájában. - Ez már igaz - bólintott Dobrai. Aztán az imént még homloka redőihez tapadó szemüvegét egyetlen szemöldökrántással visszacsusztatva az orra nyergére, az asztalra vetett és hason heverő mentét kezdte ismét gusztálni, végigtáncoltatva hosszú ujjait a kelmén, a szegélyen, a sujtáson. - Jó kicsi, ványolt posztó, nem mondom, de kár, hogy már zöldülni kezd. A zsinórokat pedig le kell bontani végig, mert mindegyik szálat ereszt és a gombok kötésein is átfúrta magát a mag. - Aztán megfordította a mentét, végigvizsgálta a belső zsebeket, majd a bélést ujjai között kifeszítve az orra elé emelte.