Erdélyi történet III. [antikvár]

I. rész I. Abády Bálint halkan lépett be a sötét páholyba. Családi páholyuk a harmadik jobbról. Régi tradíció ugyanis, hogy Kolozsvárt mindenki bérel, akinek módja van rá, és mindig ugyanazt a helyet. Tapogatódzva akasztotta föl a kabátját, és a színpadi fénytől kissé megvakulva elorejött, és leült.— A főhelyre ült, szembe a színpaddal, mert az anyja Dénestornyán maradt. Bálint onnan jött be autón éppen csak az előadásra, mert nagy ünnepi est a mai, a „Pillangókisasszony" bemutatója. A címszerepben nem kisebb művésznő, mint Yvonne de Tréville, az Opéra Comique e híres szopránja, aki akkoriban gyakran szerepelt Kolozsvárt. Kissé megkésve érkezett. Az előadás már javában folyt. Most kezdődik az első felvonás utolsó nagy duója. Szenvedélytől lüktető dal, vadul sóvárgó szerelmi kettős. A hegedűk, a brácsák kettéhajolva feküsznek bele a hatnegyedek lüktető ritmusába, és fölöttük fölszáll a párizsi művésznő mézédes hangja. De alig adta át magát Bálint a zenének, csodásan nyugtalan érzés fogta el. Nyugtalanság, mintha valami félelmetes erő volna közelében. Valami hatalmasabb, mint ez a hatalmas zene. Valami, ami végigszáguldott az idegzetén. És akár mágnes vonzaná, hátra kellett fordulnia. Milóth Adrienne ült közvetlen mögötte. Váratlan, hogy itt van. Úgy hírlett, nincs a városon, hanem a kislányával Svájcban. Váratlan, hogy már visszajött, és véletlen, hogy a jó öreg Adelma vendége ő és húga, a kicsi Margit, a szomszédos Gyalakuthy-páholyban. Itt ül egészen közel hozzá, mégis olyan valószerűtlen, akár a látomás. Csak a díszletekről visszaverődött holdfény világítja meg vékony, alig hajlott orrát, orcáit és duzzadt ajkát, halvány bőrét a nyakán, vállán a mélyen kivágott ezüst ruha fölött. Minden egyéb beléfulladt a nézőtér sötétségébe. Mozdulatlan néz maga elé. Mereven. A színpadi holdvilág smaragdzölddé zománcozza tágra nyílt szemének íriszeit. Akárha szobor volna, olyan mozdulatlan. Pedig bizonyos, hogy már midőn Bálint olyan óvatosan bejött, már akkor megláthatta, hiszen feléje volt fordulva, míg a főhely karosszéke, hova a férfi lopódzott, a színpaddal szemközt. És most itt vannak olyan közel egymáshoz, hogy a legkisebb mozdulatra összeérne a karjuk. Képtelenség itt maradni!