Erkölcs és politika [antikvár]

1968-ban hagytam el Magyarországot. Első cikkemet, a "Húsz év után"-t "Modus vivendi vagy kollaboráció" címmel közölte 1972-ben öt folytatásban a Nemzetőr. Hogy ez, az eredetileg az Új Látóhatárba szánt írás a Nemzetőrhöz került, annak az volt az oka, hogy Molnár József nem vállalta közlését, mivel a lap a szóbanforgó témát már lezárta. Ezért talán őt terheli az első "felelősség", a második pedig Tollas Tibort, hogy ezt az elsőt újabbak követték, és így - mint egyesek nem minden irónia és túlzás nélkül mondják - a Nemzetőr vezércikkírójává és főideológusává váltam. Pedig mi sem állt tőlem távolabb, mint ilyesféle szerepe való vágyakozás. Egyszerűen csak kikívánkozott belőlem akkor sok minden, ami 1945 és 1968 között belém szorult. A szabad véleménynyilvánítás több mint két évtizeden át elnyomott polgárjoga kívánt csak levegőt. Így arra sem gondoltam, és ez elől mind a mai napig elzárkóztam, hogy írásaim könyv alakjában is megjelenjenek. Hogy ez most mégis bekövetkezett, annak is több "felelőse" van. A Nemzetőr számos olvasója és több barátom évek óta fokozódó erővel kérte, követelte a most elkészült kötetet. A élen Tollas Tibor és Saáry Éva járt, kik állandó, szüntelen és folyamatos noszogatásukkal nem hagytak már békét és szinte percnyii nyugalmat sem. Kétségeimet Kabdebó Tamás és Kocsis Gábor szakmai értékelései segítettek eloszlatni. Koósa Antal, nyugati magyar világunknak talán legtisztább és legszeretetreméltóbb egyénisége és a Detroiti Szabadságharcos Szövetség tagjai pedig előzetes, önkéntes és öntevékeny anyagi hozzájárulásukkal kikerülhetetlen kötelezettséget róttak rám. Máté Imre a bevezető megírásával a müncheni Herp cég pedig a nyomdai munkálatok vállalásával járult hozzá, hogy most már nem tehettem másként.