Erkölcs és politika II. [antikvár]

Az Erkölcs és politika első kötetével 1983-ban lepte meg Csernohorszky Vilmos az akkori emigráció igényes közönségét. Ezt a cikk- és tanulmánygyűjteményt én bocsájtottam rövid értékelésemmel útjára, s ezt azóta sem bántam meg. Nem bántam meg, mert tizenöt év izgalmas forrongásának eseményei a Szerzőt igazolták. Ennek következtében az én megállapításaim sem vesztették érvényüket. Ma sem tudnék mást mondani, sem a könyvről, sem szerzőjéről. Mert a műről és szerzőjéről a körültekintő kritikus egységben nyilatkozik. A műben rejlő kinyilatkoztatás másként nem ítélhető meg. A rossz ember próféciája hamis, a butáé dőreség. Mást a második kötetről sem tudnék mondani, de többet, újat antul többet. A kritika leggyakoribb közhelyét, mely szerint az író a soron lévő kötetben-„fejlődött", felejtsük el, mert Csernohorszky Vilmos nem fejlődött. A mű második kötete sem nem jobb, sem nem rosszabb az elsőnél csak MÁS. Nem a szerző változott, hanem a gazdagsági érdekek, a nemzeti törekvések és az ideológiák konstellációi változtak meg. Ezekre Csernohorszky Vilmos az analitikus történész, politológus és filozófus felkészültségével reagált. Midőn még az elvek polarizálódása a konzervatív- kontra marxistaleninista szélsőségekben manifesztálódott, keresztény-konzervatív alapállásból szólalt meg, mert ez a két hatékony front létezett. A konzervatív akkor gyűjtőfogalom volt, magában foglalt szinte mindent, ami antimarxista-antileninista. Csernohorszky Vilmos keresztény liberalizmusát is. Mert ha minden áron valamiféle etikettet ragasztunk rá, akkor legtalálóbb a keresztény-liberális. Keresztény, mert mércéje a keresztény etika, ami magában nem tételezi föl, hogy hívő, de nem is zárja ki. A Csernohorszky féle politikai erkölcsrendben nincsen helye a HIT-nek. Az nem kortesanyag, hanem a lélek üdvözülésének útja. A keresztény mivoltnak az etikában kell megnyilvánulnia, nem a jelszavakban. Liberális pedig azért, mert ellentétben a haladás- és fejlődésellenes konzervatívokkal, a keresztény elképzeléseket nem ráerőltetni akarja a társadalomra, hanem szabad szellemi versenyben megbizonyítani, hogy azok a jobb megoldások. A diktatúrák megdöntésével nem érünk el semmit, ha azokat más előjelű diktatúrákkal helyettesítjük be.