Erzsébet magyar királyné [antikvár]

Részlet a műből: A hegyek gyorsan szétváltak, mintha elhallgatnának, valami titkolódzó beszélgetést hagyva abba és a két válluk között felragyogott a folyó. Szőke volt, mint a napsütött haj és a május illata lélegzett ki belőle. A hajó lassú, biztos mozdulatokkal emelkedett föl a habokra és a partról rengeteg, gyors hanghullámmal áradt az ének másik folyama. - Ez a magyar határ!... - szökkent a magasba egy fiatal, telt hang. A gyerekek esztergomi dajkája szólalt meg, megfeledkezve a spanyol királyok törvényeiről, megszólalt, kérdezés nélkül. Erzsébet értette, hogy mit mond. A dallamos és mégis göröngyös nyelv nem zárkózott el előle idegenségének furcsa titkaiba. Világosság és fény áradt felé az ismeretlen mondatokból. A dajka hangja olyan volt, mint egy dal, vagy mint a magasba dobott göröngy. Furcsa darabja a földnek, magasba röppenő sár és mégis énekel. Erzsébet a pacsirtára gondolt. Gyakran látta otthon, Bajorországban a rozsföldeken a kis szürke göröngyöt, a pacsirtát, amint fellendült a levegőbe, nyílegyenesen feldobta magát a felhők hátára és a hűvös, kék tavaszban énekelni kezdett...