Bővebb ismertető
Három átlagos harmincas nő. Az egyik már régóta feleség és családanya; a másik bár egyedülálló, de odaadóan neveli a kisfiát; a harmadik gyönyörű, tehetős üzletasszony. Nem is lehetnének büszkébbek és boldogabbak. Látszólag.
Tizenöt évvel ezelőtt egyforma esélyekkel léptek ki a nagybetűsnek nevezett életbe, a sors mégis különböző utakat tartogatott számukra. Kriszta, Eszter és Viki az érettségi találkozóra készülve idézik fel múltjuk legjelentősebb fordulópontjait, azokat az eseményeket, melyekre szívesen emlékeznek vissza, és azokat is, amelyek megbéklyózzák a jelent, sőt talán a jövőt is. Mindazt, amiről a hétköznapokban nem beszélnek, ami a látszat mögött lapul.
A magyar valóságban játszódó történet főszereplői nem rendkívüli hősök, drámáik sem világméretű katasztrófák: olyasmik, amik akár az olvasó számára is ismerős események, érzések lehetnek. A könyv személyes hangvételű emlék arról, milyen volt gyermeknek lenni a nyolcvanas, kamasznak lenni a kilencvenes években, és hogyan váltak az ezredfordulót követően felnőtté a mai "harmincasok" - az a generáció, amelyben egy szabályozottabb korszak neveltetése csap össze a "modern világ" hol pozitívumot, hol negatívumot tartogató újdonságaival.
"Már gyerekkoromban vonzódtam a betűkhöz, nagyon szerettem olvasni, és elég korán felfedeztem magamnak az írás örömét is. Első kitalált mesém, az Erőstalpú királykisasszony nagy sikert váltott ki olvasótáborom (a családom) körében, ez buzdított arra, hogy továbbra is történeteket találjak ki és vessek papírra. Az évek múlásával az irodalom iránti rajongásom nem lankadt, és bár mára az olvasmányélményeim túllépték az egykori „pöttyös” és „csíkos” könyvek határát, a fiataloknak szóló könyvek továbbra is nagy kedvenceim közé tartoznak. Első kamaszregény-sorozatom, a Hűvösvölgyi suli pozitív fogadtatása döbbentett rá arra, hogy lélekben (kár, hogy csak ott…) kicsit magam is tizennégy-tizenöt éves maradtam, így az új történetem középpontjában is ez a korosztály, na és az ő örökérvényű problémáik állnak. És ahogy a vörösszőnyegen szokták: „ez a könyv nem jöhetett volna létre, ha nincs gigantikus mennyiségű ropi, amit rágcsálhatok ötletelés közben, na és a kiscicánk, aki hol bújással, hol kitartó nyávogással buzdított az írásra”. "
fotókredit: Szalmás Krisztina