És bocsásd meg vétkeinket [antikvár]

Egy bárány kopogtatott az ajtón. Isten báránya. Kétezer éve zörgetnek, és mi azóta sem tudtunk értelmesebb nevet adni nekik, pedig szeretünk mindent és mindenkit elnevezni magunk körül. Aki valami hivatalos ügyben jár, azt ügyfélnek mondják az emberek, aki orvoshoz fordul, azt páciensnek, de azokat, akik hozzánk hozzák a lelkük szennyes gyapjúját tisztításra, nem hívják sehogy. Én bárányoknak hívom őket. Három pár cipő jött el az ajtóig, de csak egyvalaki lépett be rajta. A bárány letérdelt, nyekkent alatta a deszka. Behúzta maga mögött a fülke ajtaját, hangosan, ahogy otthon szokta. Sokat elárul róluk, ahogyan járnak: akit már megköszörült az élet, lemarva róla a fölösleget, az úgy jön hozzánk, mint aki lopni megy, akinek viszont hatalma van a földön, az az Istentől sem fél, amíg meg nem kapja a leckét. Előbb-utóbb mindenki megkapja. Akad, aki csak a végén, de az Isten odafigyel rá -talán ez az egyetlen, amire igazán figyel hogy alapos lecke nélkül senki se távozhasson a világból. 9