...és más történetek [antikvár]

"De szerkesztő úr, tessék elhinni, hogy az olvasó csak egyszerűen olvasni akar. Tegyük fel, hogy az eddig leírt sorokat áthúzom, és itt, ez után a kettőspont után: belekezdek egy történetbe, ami valami színházban játszódik. Mondjuk, a Szentivánéji álom előadásán. A darab megkezdése után néhány perccel az egyik színész lerángatja a parókáját, megtörli az arcát (a kabátujjával), és azt mondja: "Nem tudok ma este játszani! Tudom, hogy disznóság a társulattal és a közönséggel szemben. Nem bánom, rúgjanak ki, váltassa vissza a jegyét, aki akarja. Én itt maradok a színpadon, és szívesen beszélgetek mindenféléről..." Az igazgató lihegve rohan a színpadra, mert a függönyhúzó elfelejti leengedni a függönyt. "Mi történik itt?" - kérdezi az igazgató erélyesen. A közönség tulajdonképpen ennek a mondatnak a hangsúlyából érti meg, hogy ez a sötét öltönyös férfi az igazgató. "Én történek itt!" - mondja a színész színészkedve. Ha megírnám a történetet a színészről, feltétlenül azzal fejezném be, hogy az igazgató szemrehányóan mondja a színésznek: - Nézzen szét! Ennyi embert nem lehet csak úgy átejteni! Ezek mind jegyet váltottak az előadásra. A színész bohóckodva végigmegy a rivalda szélén, ahogy Latabár Kálmántól tanulta valamikor, és összecsapja a kezét: - Ma ez volt az előadás! Ekkorra már előkerül a részeges függönyhúzó, és leengedi a függönyt."