És mégis ragyog a nap... [antikvár]

Szeretném nektek elmesélni Danielle Casanova csodálatos történetét. Auschwitzban halt meg a francia népért. Nehéz elhinni, hogy soha többé nem látjuk. Minden pillanatban várjuk, hogy ránk nyissa az ajtót, belépjen kedves mosolyával és ragyogó tekintetével. Minden pillanatban felfigyelünk, mintha hallanánk léptei zaját. Pedig ő már nem jön el közénk, nem nyitja ki többé az ajtót, soha többé nem látjuk. Vagy talán mégis! Mindig visszatér majd közénk, hiszen most is állandóan látjuk, közöttünk él, jelen van, nem hagyott el bennünket, mellettünk áll, úgy, ahogy életében tette. És így, élő valóságában adjuk őt tovább Franciaország asszonyainak, azoknak, akik még nem születtek meg és leányainak. Mert a Danielle Casanovának nem halnak meg, Danielle Casanova a történelemé...