Est hajnali csillag alatt [antikvár]

Részlet a könyvből: Az új erdőnek tartott, mely a távolban kéklett. Az országúton indult, amerre sok ember járt. Gyalogosok is, meg kocsin utazók. Egyszerű paraszt-szekerek, tejes kocsik, teherhordók, fényes hintók, könnyű csézák, nagykerekű homokfutók, autók ... Frissen, fiatalon lépegetett. Sok kocsi gördült el mellette. Illedelmesen emelgette a kalapját eleinte, aztán ügyet se vetett rájuk. A vonatra se, mely hídon fölötte zúgott. Az erdőt nézte és fütyürészett. Lányok ballagtak az úton. Pár szót dobott. Ingerkedett, hogy lassan mennek. Akadt, ki versenyre kelt. Kipirultan sietett oldalán. Darabig. Nem birta. Lemaradt. Ki elszontyolodott, ki kacagott. Szaladj! - Egyik sírt is. Azt megsajnálta. Leült az árokszélre. Vigasztalta, babusgatta. A kislány elcsöndesedett. Fölugrott. Tovább. Mások beérték elébb. El is hagyták... Most hatalmas verseny kezdődött. Akik elől voltak, kacagtak. Hívták. Csúfondárosan integettek... A vér föllüktetett benne. Megzsondultak az erei. Inai ruganyosan lendítették a lábát. Dühödten pirult. Égette a szégyen... Végre elérte az utolsókat.