Este [antikvár]

Részlet a műből: Corsini Még sápadt és vézna gyerek voltam, magammal nagyon elégedetlen és nagyon boldogtalan. Sok mindenfélét olvastam össze; a tanáraim rettenetesen untattak és azt az egyet is, aki nagyon szeretett és akiben eddig még kicsit bizni tudtam, abban az időben őt is lenéztem, mert Csokonairól merte mondani, az egész osztály előtt merte, hogy csak amolyan züllött és részeges fráter volt. Szerettem volna valamit csinálni, valamibe belefogni, de csak kosztadómnak, egy földesúrból árvaszéki irnokká soványodott negyvennyolcasnak a pipája füstjében üldögéltem. A napon fáztam és a lángokat igen buta, alacsonyrendű, furcsa lényeknek tartottam. Néha, magamnak, köhécseltem és majd elájultam, szétmállottam az elmúlás gyönyörüségeiben. Minek élni, amikor nem tudok finoman öltözködni sem és hazulról, a faluról csak siránkozó, szomorú hireket kapok. Néha bejött a városba az anyám; sápadt és vézna volt ő is és öreg templomokat jártunk. Akkor már elpanaszolta, hogy nagy bajok vannak odahaza a gazdaságban: az istállókat kisöpörte a marhavész, ökröket teheneket, borjakat a bőrük után vásárolja a kupec és mi tönkre fogunk menni. Nincs már se adóra, se bérletre. Nagyon összecsókolta a fejemet és nagyon nehéz szivvel váltunk és amint a rázós parasztkocsin utánanéztem, az az ize maradt szomorú látogatásának, hogy mire hazaér, már talán özvegyasszony és én az öcsémmel árvák, mert az apánk főbelőtte magát.