Eszter [antikvár]

Részlet: "A tengerről friss szellő kapaszkodott a partra és beletépett a fügefák sötétzöld lombjába. Lent, egészen a viz szélén, állott iván Rapp. Karcsu alakja kiemelkedett az ezüstszínű háttérből. Keskeny, csaknem kisfius válla előrehajolt, fehérbejátszó, sötét haján alkonyi fények nyugodtak. Eszter megállt. Édes boldogság markolt a szivébe, erősen és követően és vérhullámot sodort halvány arcába. Utazás, vonatzakatolás, hajóringás ... most minden maradt mögötte maradt. Egyetlen mély, lenyügöző érzés tartotta fogva. Visszafojtot lélegzettel figyelt. Milyen nagyszerű ez a férfi a szabad ég sátrával a feje felett, lábainál a távolba nyuló aluminiumszinü vizzel, oldalán a vörös sziklák kopár, zord kulisszáival! Felemelte kezét. Megmozdult, egyetlen lépést tett csak a férfi felé.. a kavics megcsörrent és Iván Rapp gyorsan, idegesen fordult hátra. Sötét szemében láng izzott fel és keskeny arcára izgalom huzódott. -Eszter, hát megjött? pár lépéssel már fenn is állt a lány mellett az uton. A lány mosolygott. Mosolya elárulta az örömet, a széles határtalan örömet, ami betöltötte egész valóját. - Csakhogy itt van végre! - mondta a férfi mély, zengő hangon és keze rákulcsolódott a lány meleg kezére. Eszter megzavarodott."