Eszterlánc [antikvár]

Részlet a könyvből: "Mikor az esti szél elült, néhány forgácsot dobott a tűzre. Az ocsúdó lángok nyurga tánca pattogva hálálkodott. Noha nyárelő volt már, a Vogézek felől még vissza-vissza intett a lágyléptű tavasz. Csiklandó hűvöse megborzongatta a középkorú férfit. „Ott a Champs du Fue-nél voltak ilyenek az esték - ötlött fel benne ott még júliusban is elkélt a felöltő." Hogy miként került e vidékére, arra nem szívesen emlékezett. Beszélni meg tán sohasem beszélt róla. Más idők voltak azok, még saját időszámítása szerint is. Nem rosszabbak, jobbak sem, csak mások. Miként az itteni platánok vedlése sem lehet azonos avval, ahogyan az otthoniak kérgüktől elbúcsúznak. Azt az ízlésesen elegáns dekadenciát ezen a tájékon aligha ismerik. A meghajszolt tulipánok vére is más. Hogy a strandok homokja milyen, azt itt jóindulattal sem tapasztalhatja meg a halandó, merthogy errefelé legfeljebb csak a sáros patakparttal feleselhet. A párák itt könnyű gyásztól terhesek. Még így nyárelőn is. Csak az az arc, az a sziluett marad egyre ugyanaz, s lesz mind markánsabbá, ott a férfilélek mélyiben. Meg az a gyantaillatú fegyelem, amellyel a fenyők susogva körülölelik. A gerincen hangfoszlányok sírnak, s ódát zeng titkon egy feketerigó.