Eumolposz [antikvár]

1. S e b- i n g e r az olyan mohóság: a mindent felejtető mohóság elapad kádjaimból az a cápafajta, aki keresztben faldosta a világot - derékban a tudományokat, mint a széplányt — ez a cápa elúsztál, cápaságom. Idegen, türelmes hal kerülget, félszegúszó: én vagyok ez a magam körülúszó idegen féktelenkedésem, falakodásom a világ mandulazöld márvány olásán ?! elmúlt meghallgatlak, szegény szív és kérve-kérlek ((én úszom körül magam ilyen keszegen és szíves-örömest, mert természetem változása, hogy a bennünk lakozó bestia Fű-részesről ezennel elfelejtkezem)) kérve-kérlek: vesd le vesd le vallomásos tartózkodásodat beszélj! beszéld el, némaságra kárhoztatott beszélő, tétlenségre kárhoztatott Elcsapongó - sápkóros sóvárgó! beszéld el, rajtakapott szív e toll-érintésű ujjak közt, aki mintha nem is volnék — vagyok ami bánt! ami seb-inger! ami keszeg-inger! félszegúszók! ami mindközönségesen reszkettet valamennyiünket ((de még nem úszhatunk ki, mi tengerbe dobott Eumolposzok, Etiópia mandulazöld partjaira, ahol az istenség fogad)) ami elől mi mindannyian menekülünk beszéld el 2. A z ó 1 o m ü v e g - e r k é 1 y alatt „én szép szerelmesem" nevess keresztül a könnyek rácsán! még! még! még egyszer! nem jó! még bensőségesebben — hidd el, nem látja-hallja senki: 7