Europolisz [antikvár]

I. FEJEZET Éjjel-nappal rakodtak a hajók. Csak déltájban néptelenedett el a kikötő: a nyári nap aranyesőjében kábultan szunnyadt az egész természet. Szellő se lebbent, körös-körül nem moccant semmi. Föld és víz, emberek és állatok mintha egyszerre mély ájulásba hulltak volna. Megállt az élet az átforrósodott rakparton. Mikor delelőre ért a nap, a vakító fényözönben olyannak tűnt a néma kikötő, mintha századok óta álomba varázsolt, halálba dermedt város lebegne kísértetiesen a fülledt forróságban. Könnyű pára, porfüggöny úszott fátyolként a levegőben. Távolban, a móló mellett, két mozdulatlan fekete hajó horgonyzott a porcelánszínű égbolt alatt. Mintha játékhajókat erősített volna valaki a higanyként csillogó, sima, fehér víztükörre. A szénrakás lábánál, szorosan egymás mellé húzódva a keskeny árnyékban, derékig meztelen, feketére sült, elcsigázott rakodómunkások aludtak.