Éva kis keze [antikvár]

Részlet a könyvből: "Klári már vagy harmadszor dugta be a fejét az ebédlőbe és az öreg úr még mindig ott ült az ablak előtt, kezében a reggeli ujsággal. De nem olvasott, hanem hátradülve karosszékében mozdulatlanul kinézett. Nem engedte magát megzavartatni. Hosszú magyar pipájából egyforma időközökben kékes füst szállt a levegőbe, s a falióra csöndesen ketyegett, mintha számon akarná tartani az egyes szippantásokat. Kint, álmos téli napsugár küzdött a Dunán végigfekvő ködökkel, s a fák a korzón olyanok voltak, mintha cukrász vonta volna be őket valami finom, fehér, csillogó mázzal. Rendes körülmények között Klári - harmadszori sikertelen megjelenése után is - szép csöndesen kívülről ismét betette volna az ajtót, de ma, 1914 február 13-án nem így tett, hanem félretéve minden tapintatot és illemtudást, úgy amint volt, kendővel a fején és takarító ruhában - még harisnya sem volt a lábán - bátran bejött és elkezdett a kredencen zörögni. Fabriczy Jakab egy ideig nem szólt semmit, de azután összehúzta a szemöldökét, hátrafordult és a pipaszárral hármat kopogtatott a karosszék támlájára. Ez pedig egy harminc év alatt kifejlődött gyakorlat szerint ennyit jelentett: - Magamra kívánok maradni!"