Ezüstegér [antikvár]

Lapél sarka halványan foltos.
Gratia ​egy Isten háta mögötti birtokon gondozza a lovakat. Nemcsak velük különleges a kapcsolata, a közeli falu népét és a doktort is elbűvöli, nem feltétlenül a bájosságával. Egy macska elől mentett egérrel misztikus viszonyba kerül, bár ő nem tud róla. Kívánságai sorra teljesülnek, rögtön az első így hangzik: inkább a falnak mennék, mint hozzád. Történet szerelemről, barátságról, vágyról, varázsról. Részlet a regényből: Egy napon a porondnak becézett pályán dolgozott Mulin egyik hátasával. Az ezerképpen tündöklő Nap tékozlón folyatta aranyló fényeit. Az idegen kocsi a szent és tabu lovaglóösvény felől érkezett. Lassan, hajószerű siklással bukkant elő a fák közül. Az igazgyöngy színű luxusjárgány a vízszintes oszlopsorral közrezárt pálya mellé gördült és megállt. Sötét üvegű ablakain megtört a napsugarak áthatolási igyekezete. Gratiából előfakadt a birtokvédő ösztön, még akkor is, ha Brahms Mullin tulajdonát kellett védelmeznie. Megsarkantyúzta a lovat, a tabusértő kocsihoz száguldott, homokot kavarva fékezett mellette. Mélyre szívta a levegőt, hogy ezutáni szavai majd jól érthetőek legyenek. A vezetőülés melletti ablak lesikamlott. Gratia némán benn tartotta a levegőt. – … dzs vagyok – tudatta az ablakba könyöklő, harcias férfi. Felfogva, hogy az utastérből ömlő zene rivalizál a hangjával, elnémította a lejátszót. Hosszan, lustán, leplezetlenül, amúgy pasasmód mustrálta a hallgataggá dermedt lányt. Nem mutatta ki, mire jutott a szemével, mimikájával takarékosan bánt.