Falevelek szélben [antikvár]

Részlet a műből: "DÖNTÉS 1933-ban, április 2-án, vasárnap este kilenckor születtem a Kos és a Kakas jegyében; és ahogy cifra viszontagságok után kidugtam a fejemet az anyám testéből, rögtön gondolkodóba estem, hogy vajon egészen megszülessek-e, vagy már az emberré válás kezdetén inkább megálljak-e ezen a bonyodalmas úton, s netán inkább visszaforduljak-e. De ha már benne vagyok ebben a kísérletben, vagyis odakünn, szabad levegőn, akkor haladjunk tovább. Illett volna nagyot kiáltanom, hogy jöjjön a levegő a torkomon át a tüdőmbe. Ez a bejelentkezés tíz percig nem akart megtörténni, innen az elmegyöngeség lehetősége, végül azonban rászántam magamat. Mindent összevéve ez jó döntés volt, úgy nyolcvan éve. Megmaradtam, olyan is van, aki túléli a bonyodalmakat. A belső mozgóképcsarnokban áthaladok egy nagy távon a gyerekkoromtól máig, és visszanézek a nemrégiben elmúlt XX. évszázadra, amelyben számos eseményhez volt valami közöm, azoknak inkább elviselője-, mint okozójaként. Hetvenéves korom táján felszabadítottam magamat arra, hogy csekély poggyásszal továbbhaladó átutazó legyek. Mindennek súlya van, a legszükségesebb is elég nehéz. Egyszerre vagyok nyárspolgár és világcsavargó, vendéglátó és vendég, ez is egy mesterség. Jó napot kívánok annak is, aki titkon agyonütni szeretne, mert fölteszem, hogy nem minden pillanatban fog- lalkoztatja ez a vágy, és talán van, akihez barátságosabb. Azzal az agyoncsapással meg még vár egy kicsit. A heves bosszankodás is megelégelhető. Rendezze, kérem, az arcvonásait. Mi az enyém mindabból, ami én voltam? Mondhatni, semmi sem. A nagyja az elmúlásé, az enyém a puszta tény, hogy még élek. Folyó vagyok, amely tőlem elvált tartalmakat hordoz. Egy gyerekkori barátság vagy szerelem emléke nem én vagyok. Ezek történések, amelyek ott vannak hátramaradt lelkek gyanánt egy utcán, egy kertben, egy ágyban. Múltam eseménye független tőlem, csak éppen tudok róla valamit. Enyém is, másé is, tőlünk függetlenül úszkál a rohanva álló időben. Tegyük fel, hogy ebben a szobában jelen vannak mindazok az események, amelyek itt megtörténtek. Ami velem és egy halott baráttal történt egy már lebontott házban, az hol van, és kié? Minden tér, minden szoba hihetetlenül zsúfolt, itt van egymás hegyén-hátán minden párbeszéd, szeretkezés, látogatás, szakítás, fogadalom, itt van minden itt elgondolt gondolat. A múlt nem kevésbé valóságos, mint a jelen, mivel ez a pillanat egy másik pillanat múlva már múlttá lesz. A jelen illúzió, a múlt elvi határa, választóvonal a sötétség és a világosság között. Mindaz, ami megtörtént: múltbeli valóság, másképp annak sem volna értelme, hogy bármilyen értelemben valóságról beszéljünk."