Farkasok a küszöbön [antikvár]

Az író úgy véli, hogy ítéletet mondhat mindenek fölött. Vannak idők, amikor ezért a legtermészetesebb igényéért az emberi közösség hivatalos ítélői előtt kell vállalnia a felelősséget. Ezek az idők, mint tudjuk Szókratésztól napjainkig tartanak és a jövendőt még csak sejtjük, illetve most alakítjuk. Vállalnia kell azonban az írónak a felelősséget minden időben az utókorral szemben, mely ugyancsak nem tévedhetetlen, de összehasonlíthatatlanul ritkábban téved, mint a hivatalos ítélők, melyeknek tévedését és nemegyszer éppenséggel bűnnel felérő tévedését a jövendő nem is marasztalja el túlságosan, mert tévedéseiket s bűneiket a Kor tévedésének és bűnének ítéli. Ez az elnézés, mely eképpen felmenti a hivatalos ítélőket, az írónak soha nem adatik meg. Azért nem adatik meg, mert az emberiség magasabb igénnyel méri az írót, mint az említetteket. Ez így is igazságos. Mint tudjuk, minden korok legszabadabban utat kapó ítéletei minden esetben a hatalommá szerveződött társadalmi erők elkötelezett, s ily módon a legtermészetesebben elfogult kifejezői. Míg az író nem ritka esetben éppen elkötelezetlen humanizmusa okán formál jogot az ítélkezésre. Megszabadulhat az író a kor katedráján ülő ítélők elmarasztalásától, ha belátása a kor javára billenti a mérleget.