Fati partus [antikvár]

Egy komótosan hömpölygő családregényt tart kézben az olvasó. A csaknem száz éven átívelő történetfüzér jól érzékelteti, hogy a sors által kijelölt úton mindenkinek végig kell mennie. A nagyszerű regény valójában női sorstragédia is lehetne, amelyet az egymást követő és egymásra építkező nemzedékek tesznek teljessé. A Végzet szülötteiről szóló könyv hangulatát jól tükrözi a következő részlet: „A Kaszab család birtokát, ami két vármegyére terjedt, három generációnak sikerült elkártyázni, elmulatni. Kázmér a Sajó menti birtokot, testvére, Péter a többholdas Eger menti szőlőt örökölte apjától, Kaszab Dávidtól, mikor azt egy vaddisznó vadászaton saját számadója tévedésből lelőtte a sötétben. Kázmér a tragédia után feleségül vette a számadó világszép lányát, Seress Piroskát. A Sajó-völgyi birtokon semmit nem változott az élet Kaszab Dávid halálával. Fia folytatta édesapja dorbézoló életmódját, özvegy Kaszabné pedig megszokta már, hogy nincs beleszólása semmibe. Napszámos lánya volt - egyetlen lány a kilenc fiú mellett -, egy nagy, kockás abroszba kötötte be minden hozományát, azzal állított be a Kaszab-kúriára. Nem kellett nagy utat megtennie. A birtok szélén állt a zsellérház, onnan libegett be babos szoknyájában, kopogó sarkú papucsában a »nagyasszonyhoz«, belső szolgálatra. Jó dolga volt, megbecsülték, szerették, emberséges légköre volt a Kaszab-háznak, de az asszonyok nem szóltak bele a férfiak dolgába."