Fehér nyírfa [antikvár]

Részlet: Susogott a lombhullás. Az erdők alázatosan és búsan, szinte elnémulva, lassan hullatták bíborvörös lombjaikat. Már szélcsendben is hullatták. Szomorkodó, mindent túlhangzó nesz lett úrrá az erdei némaság fölött. Minden élőlény, amely itt lakik, elbújt és megdermedt a szebb időszakig; csak a szarkák himbálództak a csupasz fák tetején és lármásan, senkivel sem törődve, csörögtek. A lehullott levelekkel az ősz bőkezűen hintette be az összes utakat és tisztásokat. Amikor szél támadt, a halott lomb felhőkben kavarodott föl az erdő szélén, könnyedén forgott a széles magasságban és szállt kelet felé, - és ilyenkor úgy látszott, hogy a bús őszi föld fölött bíborvörös hóvihar kavarog.