Fekete angyalok [antikvár]

Részlet a könyvből: Egyáltalán nem kételkedem abban, tisztelendő atyám, hogy irtózatot keltek önben. Bár sohasem beszélgettünk, ön ismer engem, - vagy legalább is azt hiszi, hogy ismer, mert gyóntatója volt Mathilde Desbats-nak, sógornőmnek... Nehogy azt higgye, hogy ez bánt. Ha van valaki, akinek meg szeretném mutatni magam, ez az ember maga. Emlékszem a tekintetére, amikor utoljára otthon jártam és a liogeats-i kastély előcsarnokában találkoztunk. Szeme mint a gyereké (hány éves is? huszonhat?), mint egy nagyon tiszta gyereké, aki azonban Istentől kapott világossággal mintha sejtené már, meddig alacsonyodhat az ember. Értsen meg: legkevésbbé sem a ruhája miatt vágyom igazolni magam ön előtt, vagy a miatt, amit ez a ruha jelent. Mint pap nem érdekel. De az a hitem, hogy egyedül ön érthet meg. Azt mondtam, gyerek, s még hozzá kisgyerek, - de élesszemű. És érzem, hogy amit legjobban megóvott magában, azt is fenyegette már veszély. Látja: mielőtt valamit is mondanék magamról, felfedem, mit gondolok önről, úgy ahogy kialakult bennem, a rövid idő alatt, míg megfigyeltem Liogeats-ban, nyomorúságos parókiáján, - oszlophoz kötözött kis helyettesplébános, körülvéve azoktól a vad parasztoktól... Ne féljen, nem adtam hitelt rágalmaimnak. Tisztán látok, s a nélkül, hogy személyesen ismerném, tisztelendő atyám, a nélkül, hogy személyesen ismerném, tisztelendő atyám, a magam számára kibetűztem önt. Nővérre odaköltözése Liogeats-ba, - azonnal tudtam, mit fog e miatt szenvedni, maga szegény ártatlan!