Fekete fuvar [antikvár]

Az ALVÓBABA Valaki — azt hiszem, egy Parny nevezetű francia — írta, hogy „a legbölcsebb erény a nyugo'dt közöny". Siralmas filozófia, de egyszer találkoztam valakivel, aki — alighanem tudtán kívül — magáévá tette, és a boldogsághoz vezető „királyi utat" találta meg benne. Vándormunkás volt, afféle bátyus csavargó. Bili Boyd-nak hívták, és pihenni jött le a Nullawidgee juhtenyésztő farmra, három rövid hétre, 1925 telén. Én kertész voltam ott, és a kunyhóm kissé messze esett a többitől; volt benne egy fölös priccs, amelynek nem volt gazdája, amióta ott dolgoztam, vagy hat hónapja. De a bárányok bélyegzésének idején sok alkalmi munkást kellett felvenni, és minden szállás zsúfolásig tele volt. így hát, amikor Boyd beállt, azt mondták neki, kvártélyozza be magát nálam. Szomorúbb, unalmasabb, ernyedtebb embert még sohasem láttam. Alacsony, köpcös, középkorú pasas volt, arca sima és egykedvű, mint egy kínaié. Szeme is keskeny volt, de nem ilyen vágású, csak a szokás tette ilyenné. Szemhéja lelankadt, mint ahogy petyhüdt volt rajta minden, csupa fáradtság, csupa közöny.