Fekete kolostor [antikvár]

PÁRIZST LÁTNI, ÉS Párizs! Kétszáz évig Európa keleti felében ez a városnév egyet jelentett a kultúrával, képzőművészettel, színházzal, mindennel, aminek köze volt a „másodlagos emberi létezéshez". Már Mária Terézia udvarában a magyar nemesek jónak látták, ha franciául is hozzá tudnak szólni a beszélgetésekhez, pedig a német nyelv volt az egyeduralkodó még Magyarországon is. Orosz szalonokban ájult örömbe estek szűzlányok, ha meghallották: Párizs! Szentpétervárott, a cárok fogadásain is mindenki franciául beszélt, morogjon az orosz paraszt az anyanyelvén, otthon. De nem csak a cárok, egy később magát Leninnek nevező férfi is fiatal korában mindent megtett, hogy francia földre lépjen, és ott szívja magába, amit csak lehet. Kuncz Aladár, a fiatal és lelkes irodalmár is végigsírta az utat, mikor is 1909-ben, huszonnégy évesen eljuthatott az imádott városba. Erre készült gyermekkora óta. Minden forradalom ott kezdődött, minden művészi megújulás onnan eredeztethető. Az „előőrs", az avantgarde nem csak a huszadik század elejére érvényes, ez a fajta „élcsapat" a költészetben, irodalomban világító lámpaként vonzotta a festőket, költőket. Szerették bohémságát, romlottságát. „Párizs az én Bakonyom", nem volt olyan író vagy képzőművész, zeneszerző, aki a századfordulón és a huszadik század első évtizedeiben ne Párizsba akart volna menni ösztöndíjjal, vagy anélkül. És nem mentek hiába. Olyan impulzust kaptak ott, amitől hazájukban máshogy látták saját küldetésüket. És nem csak az irodalom. A színházak is azonnal beszerezték a legújabb francia komédiákat vagy tragédiákat. Egyszer megérne egy nagyobb kísérletet utánajárni, hogyan tudta meg egy magyar vándorszínész csapat egy hét alatt, hogy egy nagy francia író (vagy ne ragadjunk le a franciáknál: egy Ibsen vagy Strindberg) épp befejezte az új drámáját, és már hozták is, már fordították is, pár hét múlva sor került a magyar bemutatóra. Ibsen épp hogy leírta a „függöny" szót valamely művén, és legjelesebb színésznőink két hónap múlva magyar nyelven előadták. Vagy hogyan jutott hozzá kicsit előbb a pápai kollégiumban tanuló, tizenöt éves Petőfi