Fekete vőlegények I-III. [antikvár]

Részlet: A Körös nagy legény volt a tavaszon. Megszitta jól a horpászát s ettől iigy nekibokrosodott, hogy nem bírt a táncos kedvével. Lent Körösszeg alatt akkorát talált ölelni a kövér bihari földből, hogy utóbb nem maradt miből ágyat vessen rá magának. Most aztán szégyenkezve sullogta körül a közepén kényeskedő csalitost. A sziget megtaposott partján zömök legényke állingál, kötésig mezitelenül. Csupa váll és izom fattyú, amolyan tizenhatesztendős forma. Bár a feketén pelyhedző álla, hamvazkodó bajusza, teli bölénynyaka többnek mutatja. Csattanó barnapiros orcáját vállig lebukó, hullámos fekete haj övezi, mint valami fiatal sarju-erdő. Vállán kőnehezékes pöndör-háló lingál. Villogó sötét-acél fényű szeme kémlelőn fut végig a víz tükrén. Majd az élesen hajló sas-orra megtágul, mellének öblös boltozatát fölhintálják oszlop karjai. Sarkon fordul és a megsodoritott háló kerekké szétterülve csap le a Körös zöld tükrén. Hogy idők multán a nap jócskán fölhágott, fütytyent a fiu. Négy magakoru legényke búvik elő a sásból. Lágyékig mezítelenek ezek is, csak darabosabbak. Az izmaik nem olyan finoman tagoltak. A lábuk esetlenebb, bütykös, akár a körtehajigáló. A szélül cökletőnek odaint a gyerek: - Elég volt a halászásból mára. Hűvös a viz. Rakjátok szét a halakat osztály szerint, Sebő.