Felejts, ha tudsz! [antikvár]

Részlet a könyvből: Ez a férfi és ez az asszony: barátaim voltak. Történetüket külön-külön mondták el nekem, mintegy villanásokban, melyek akár a nyári villám, kurtán és élesen világítottak be a máskülönben tartózkodóan elvonult emberek életébe. Az, hogy egyáltalában elmondtak valamit, elárulja, hogy az érzelmeknek mely áradatát igyekeztek magukba fojtani. Vajjon árulója vagyok-e bizalmuknak, ha leírom, amit elmondtak nekem? Bevallom, némi kétség bánt emiatt. De meg vagyok győződve arról, hogy ennek a történetnek van értéke és jelentősége s szeretném ezt megosztani az olvasóval. Ha pontosan úgy mondok el mindent, ahogyan ők mondták nekem, akkor ők maguk sohasem ismernek majd rá. Mert van-e ember, ki ráismer saját szavaira, ha szembeállítják velük? Mivel szigorúan az igazsághoz fogok ragaszkodni, elbeszélésem kissé egyenlőtlen menetű lesz. Az első részt Marguerite-től, Lattimertől, a magam megfigyeléséből, de főként mégis Margueritetől tudom. Ő beszélt nekem Maude-ról és Liláról, kiket különben nem ismertem, noha láttam őket munkájuk közben az üzletben. Bobbal, Lattimer fiával, találkoztam s olyannak láttam, mint minden más ifjút, kinek éppen ifjúsága kölcsönöz némi enyhe érdekességet, de ki csak szülei szemében fontos személyiség. Lehet, hogy titáni jellem, mint apja véli, de én nem próbálom ezt bizonyítani.