Felhő regény [antikvár]

Kényszerzubbony Feledéssel kellene kezdeni. Elengedéssel és feledéssel. Önmegsemmisítő tükörképekkel oldani fel. Tudni, ismételten „tudatosítani", hogy töredék(ek) vagy(unk). Elveszni az írásfolyamban. Áldozni a kimondhatatlannak Akár így is kezdődhetne a regény mögötti „Regény" - morfondírozott a leíró. Hikikomori Gyermekkoromban elbújtam a nagyfotel mögé - szólt a Fiú, gondolta a. férfi. - Akár így is - Akkor az volt nekem a világ (folytatja), a gyermekkor minden védelmével, hiányával, és oda is kakáltam azon vi7á^ak a kellős közepébe, mert amikor már órák óta senkinek sem hiányoztam (mint makacs és következetes duzzogó): a fotel mögé, a perzsaszőnyegre ürítettem, és úgy rémlik, igen hatalmasat, a hetvenes évek vége felé, egy lakótelepen Húgommal, gyakran magunkra hagyva, évekig, míg szüleink el nem váltak: saját készítésű „kutya-ólakban" szorongtunk és hancúroztunk Ami jóval kellemesebb volt, mint az ágyneműtartóban fuldokolni, ahová valamilyen büntetésből kerültünk, ahol egymás testrészeit szorongattuk, harapdáltuk kényszeresen, meggyötörten, majd egymásba, félálomba sírtuk magunkat, kitörölhetetlenül Persze a kukoricaszemekre térdepeltetés, a garázsban többször eljátszott (valódinak beállított) akasztás végignézése, vagy egy téli estén a háztömb melletti szemeteskukákhoz való kikötözés is emlékezetes marad „Kutyáknak kint a helyük"