Felhős ég alatt [antikvár]

Nagyságos asszony! Ön bizonyára alszik, amíg én virrasztok... Az ön illatos, csipkés, selymes hálótermére a rózsaszínburás éjjeli lámpa hinti álmokat szövögető sugarait, míg én itt görnyedek egyetlen fiam betegágya mellett és keserves aggódással vigyázom ziháló lélekzetvételét... És szemrehányásokat tenni mégsem akarok. Együgyű öreg asszony vagyok; régimódi gondolkozású, aki megtanultam az Isten végzésében megnyugodni és zúgolódás nélkül tűrni, amit véghetetlen bölcsesége reám mért. Ez a mindenben való megnyugvás, tudom, a modern kor gyermekének ajkára csak szánalmas mosolyt csal. A modern kor gyermekei könnyűvérrel, bizonyos cinikus fel sem vevéssel néznek szembe a jövővel, melyet hitük szerint korántsem a Megfoghatatlan ír elő, hanem ők maguk alkotják meg kedvükre és ha mégsem az ő számításuk szerint üt ki minden, egy pillanat alatt véget vetnek a komédiának.