Felleg a város felett [antikvár]

Ezerkilencszáztizenhárom egy szép koraőszi reggelén indult el Szentgyörgyi Tamás az oltvári Tartinir-szállodából, hogy az állami reáliskolát megkeresse. Az éjjel érkezett Oltvárra, úgyszólván egyenesen Párizsból. Lelkében új cselekvővágy és az életnek új megoldása égett. Izgatta azonkívül a számára új város, mely egykor egy érdekes külön kis országnak történetében vezetőszerepet játszott. Talán ennek a lelki izgalomnak köszönhette inkább, mint a régi kis hotel rossz vaságyának s a mulatóból fölhallatszódó cigányzenének, hogy szemét éjszaka alig húnyta le. Mégsem volt fáradt. Az illatos, napfénytől felmelegített hegyi levegő felpezsdítette idegeit. Az ébredeő városnak szokatlan képe pedig, amelyet a ragyogó, mélykék égbolt úgy tetőzött be, mint valami régi, kedves metszetet, teljesen lekötötte figyelmét. A szálloda kapujában egy pillanatra tájékozódást keresve megállott. Az előtte elhaladó széles őt, amelynek porát a tejes és zöldséges szekerek már felverték, régi országút lehetett. Ezt a jellegét a városi keret, ahová bizonyára nemrég illesztették, még nem tudta eltüntetni. Szemben, egyik ház oldalához tapadva, régi, mohával fedett várfal oromzatát pillantotta meg. Tehát itt a szálloda kapujában városon kívül volt. A Tartini is olyan utasok számára készülhetett, akik még delizsáncon utaztak. Ezért építettek az országút szélére.