Felülvizsgálat [antikvár]

A már javában nyugdíjas újságíró, aki az utóbbi években megannyi intellektuális próbálkozás mellett, mint a fél évszázada pusztuló, általa rendbe hozott szentendrei zsidó temető gondnoka hallatott magáról, egyik versében - mert hogy költőként kezdte - kamassziózisnak, a felnőtté válás képtelenségének nevezte azt a kórképet, amelyben maga is szenved. A megkésettség és ez a túlhordott attitűd jellemzi ma is a sajtóba a múlt század 70-es éveinek elején, jóval a krisztusi koron túl berobbant Kertész Pétert, akiről már a startnál érzékelni lehetett, hogy nem akármilyen munícióval érkezett. Személyes sorsa - deportálás, édesapja elvesztése, árvaház, tébécé, hajléktalanság - eleve behatárolja érdeklődési körét, amely a mindenkori hátrányos helyzetek, előítéletek, kisebbségi sorsok felderítésében nyilvánult meg: üzemi újságíróként éppen úgy, mint parlamenti tudósítóként. Folyvást úton volt, járta az országot, hogy tapasztalatairól beszámoljon. Tudósításban, tényfeltáró riportban, interjúban, publicisztikában egyaránt. Így aztán szinte minden falnak - amit tanult kollégái gondosan kikerültek - nekiütközött. Mivel, mint afféle outsider, abban reménykedett, hogy általa is megy majd előbbre a világ. Nyugdíjba vonulásáig három országos lap főmunkatársa volt: Magyar Nemzet (nem tévesztendő össze az ilyen néven ma is megjelenő napilappal), Népszabadság, Magyar Hírlap. Az életművéért méltán Pulitzer-emlékdíjas Kertész Péter látszólag mindent elért, amit magyar újságíró elérhet ezen a kinek rögös, kinek akadálymentes pályán. Ő volt a háború utáni ez ideig egyetlen magyarországi sajtósztrájk vezetője.