Fény [antikvár]

Francis Morillot türelmetlensége lassan boszszúsággá fokozódott, de ennek a legcsekélyebb jele sem látszott meg az arcán. Már harmadszor fejtette ki ügyfelének, egy feketeruhás, sovány és ráncos öreg hölgynek, annak az ingatlaneladásnak az előnyeit, amelyet ügyfele az ő tanácsára hajtott végre. Az öreg hölgy boldog volt, hogy házát nyereséggel adta el, ugyanakkor azonban nem tudott belenyugodni abba, hogy a ház már nem az övé. Nyöszörögve arra gondolt, hogy talán jobb lett volna kedvezőbb alkalomra várni; a jutalékot túl magasnak találta, és a jogi kifejezések, melyek a fülében zsongtak, gyanúsnak tűntek előtte. Sőt még a közjegyzőre is gyanakodott, aki talán összejátszott a vevővel. Ezért alattomos kérdésekkel halmozta el, abban a reményben, hogy Francis Morillot így kénytelen lesz elárulni azokat a titkos szándékokat, amelyeket az öreg hölgy neki tulajdonított. De a közjegyző minden kérdésre azonnal válaszolt és jóhiszeműségét nem lehetett kétségbevonni. Nyugodt hangon újra előadta az ügy historikumát és hangsúlyozta a házeladás nyilvánvaló előnyeit. Az öreg hölgy kénytelen volt bevallani önmagának, hogy legyőzték. De ahogyan orvosát szokta gyötörni, hogy valaki kénytelen legyen egészségével foglalkozni, úgy húzta ezt a beszélgetést a közjegyzővel, mert boldog volt, ha anyagi érdekeiről vitatkozhatott valakivel.