Fények és árnyak [antikvár]

Részlet:"Manapság valahogy nem divat az őszinteség. Hazudik a muzsikaszó, vagy legalábbis a szavak eltakarják a való világot. Illik rejtélyesnek, megközelíthetetlennek lenni, mintha ettől bárki értékesebbé válna. Titokzatosság, önmagunk leplezése, vélt, vagy valós félelmeink, igaz érzelmeink elfojtása jellemző a hétköznapi és az irodalmi életre is. Modern lehetsz, ha úgy írsz verset, prózát, hogy azt egy gyakorlott keresztrejtvény fej tő se silabizálhassa ki. Az úgynevezett költői eszközök burjánzása néhol nemcsak eltakarja, hanem helyettesíti is a mondanivalót. Nagyné Sipos Mária ebben az értelemben nem korszerű alkotó. Mellbevágóan egyenes, kíméletlenül őszinte soraiban feltárul előttünk egy élet a maga valójában. Ez a nyers szókimondás már-már zavarba ejtő, hiszen az intim, családi szféra mennyországának és poklának legbelső bugyraiban tehetünk látogatást. Néha zavarban éreztem magam a kötet olvasása közben, és féltettem Máriát. Aki ennyire kiadja magát, az bizonyára könnyen sebezhető, szabad prédája a gonosz külvilágnak. De amikor fölidéztem beszélgetéseinket, találkozásainkat, rá kellett jöjjek: nem kell őt félteni. Ezzel a már-már gyerekes naivitással leszereli a legrosszabb indulatú embereket is, ez a kitárulkozás nem védtelenné teszi, inkább fölvértezi a külvilággal szemben.Az ez vagyok én, hát te ki vagy?" kíváncsi hozzáállása segítségével támadhatatlanná válik, hiszen róla mindent tudunk, mi meg szégyelljük magunkat, ha nem merünk hasonlóan őszinték lenni."