Flamingók Új-Budán [antikvár]

Kiadói védőborító és táblák élei enyhén kopottasak.
1849... Komárom kapitulált, a védők szerteszéledtek az országban vagy a határokon túl, a nagyvilágban. Egy roskadt termetű, fehér szakállú, aggastyánnak látszó ötvennégy esztendős férfi is kezébe veszi a vándorbotot: Újházi László kormánybiztos. Nem sejtheti, hogy az előtte álló két évtizedben több megpróbáltatásban lesz része, mint volt eddigi élete során. Elindul, hogy a tengeren túli Státusokban megvetve lábát, maga köré gyűjtse mindazokat az idegenbe kényszerült magyarokat, akik a függetlenség mellé demokráciát is követeltek, akik nem csupán uralkodót, de államformát is váltani akartak: a flamingókat. Újházi nekivágott az őserdőnek, s megalapította Új-Budát, az egyesült államokbeli Iowában, hogy onnan folytathassa a Magyarországon megkezdett harcot. Újházit kortársai Catóhoz hasonlították makacs, hajlíthatatlan jelleméért, pedig inkább hasonlítható Kasszandrához, aki csak azért láthatta a jövőt, mert senki sem hitte el neki. Újházi azonban nem volt se jós, se próféta, csupán egy kitartó öregember, akit néla hajlékonyabb társai szántak, s a kit halála után siettek is elfelejteni. Úgy elfelejtették, hogy még az sem tűnt fel: a történelem őt igazolta.