Fény a sikátor fölött [antikvár]

Borítója kopott.
A Nap utcai dohos, penészes, málladozó bérház lakóiról szól Bonfanti kisregénye, a kedves, öreg foltozó vargáról, a hazudozó, kicsit szélhámos borbélyról, a termetes, katonás mosónőről, aki egész életében azért gürcöl, hogy a lányát kitaníthassa, a vasalónőről, aki mindig új reménnyel veszi elő és alakítja át menyasszonyi ruháját, de a vőlegényei mindig otthagyják, a bölcs nyugdíjas tanítóról, aki első osztályú temetésre gyűjt, ha életében nem menekülhetett a nyomorúságtól, legalább holtában meneküljön, és a Vörösről, a kedves kis csitriről, aki olyan korán érik keserű felnőtté, olyanokról, akik valamiképpen mind szerencsétlenek, akik boldogok lehetnének, de "a nyomor rágja a szívüket". Az írónő megejtő lírával mutatja meg, hogy a nyomorúságos bérkaszárnya lakói az apró civakodásokon, ellenségeskedéseken túl milyen mély emberi szolidaritással ragaszkodnak egymáshoz, s ez az összetartozás ragyogja be meleg fénnyel a regény sötét képeit.