Fényszilánkok [antikvár]

Vajon előhívható-e a múlt? S ha előhívható, vajon elmesélhető-e? Mit látunk a megfeketedett fényképeken? Mit látnánk, ha kinyitnánk a titkos szoba ajtaját? A Fényszilánkok családregény, amely három elbeszélői szólam montázsából bontakozik ki. A képek - egy fiatal nő félprofilból, egy galamb árnyéka, egy frissen meszelt istállófal - ikonokká válnak: nem a nézőhöz szólnak, hanem a szemlélődőhöz. Nem az evilágiról tudósítanak már, hiába is illesztgetnénk a mozaikokat. S amikor az elbeszélő egy detektív kérlelhetetlen alaposságával próbálja rekonstruálni a múltat, egyszer csak azzal szembesül, hogy a történetek további történetekre bomlottak szét, majd ismét összefonódtak és egymásba csúsztak: a rokka kereke pedig csak pörög, pörög tovább; forgószél támad, sötétzöld felhő kerekedik, s angyalszárnyakon érkeznek az álmok. N. Tóth Anikó regénye nyugalmat sugároz, akár az ikonok; csendes őszi estékre ajánljuk.