Foltos Kaviár lépremegy [antikvár]

Néha úgy érzem, hogy teljesen elpuhulok. Unatkozom, eszembe jutnak a régi daliás idők, amikor még feleségem is gyönyörű szép fiatal leány volt. Hol vannak ezek az idők... Mert hiszen voltak nekem olyan hőstetteim, hogy elámulnának, ha ezeket hallanánk. Dehát én egy szerény ember vagyok, nem szeretek dicsekedni. Hogy mindjárt be is bizonyítsam, mily komolyan beszélek a szerénységet illetően, ünnepélyesen kijelentem, hogy nem azért hangsúlyoztam feljebb, hogy az itt elmondandó kalandom az utolsó is volt egyben, mintha ezzel be is akarnám fejezni írói pályafutásomat. Isten ments! Annyira szerény még én sem vagyok - bár ízig-vérig franciának vallom magamat -, hogy ha már belekóstoltam a regényírás gyönyöreibe, minden ok nélkül abbahagyjam. Nem! Erre csak a kiadóm kényszeríthetne, ha nem adna módot arra, hogy nem utolsó, de régibb kalandjaim is nyomdafestéket lássanak. Szóval: nem rajtam múlik, hogy az utolsó kalandot kövessék az elsők is, hanem... No de ki ismeri ki magát a kiadók rideg számításaiban?...