Fordulópontok [antikvár]

Előszó Ez az írás nem emlékirat, még csak nem is visszaemlékezés. Hiányzik belőle az, ami a műfaj jellemzője: az az eltökélt szándék, ami az emlékiratok szerzőit vezérli, amikor a jelen minden baját, ellentmondását arra vezetik vissza, hogy azok, akiknek módjuk lett volna rá, akkor és ott nem hallgatták meg az ő intő szavait. Ezek a szerzők általában a mából visszanézve átrajzolják a múltat: óhatatlanul beleépítik hajdani gondolataik közé az azóta megtapasztalt igazságokat, kínnal és keservvel megszerzett bölcsességüket. Szebbnek, jobbnak, okosabbnak látják és láttatják magukat annál, mint akik voltak, megértően kozmetikázzák egyszerű tévedéssé ostobaságukat, félreértéssé téveszméiket, s a kor kényszerével magyarázzák a mások életét tönkretévő apró aljasságokat, árulásokat Ez egy másfajta, műfajtalan könyv. A velem történteket, azt, amit hallottam, láttam, átéltem, minden utólagos szerkesztgetés nélkül jegyeztem le, szépen sorba, aszerint, ahogy történtek. És ahogy akkor, ott gondolkoztam róluk. Nem csiszolgattam, nem cizelláltam - csak leírtam. Úgy, ahogy akkor láttam, ahogy akkor viselkedtem. És amikor leírtam, nem akartam mást, csak hiteles képet adni egy gyerek, illetve egy fiatalember találkozásáról a történelemmel. Arról, milyen volt ez a történelem - alulnézetből. Ahol úgy éreztem, a dolgok értelmezése megkívánja, hogy megmagyarázzak bizonyos dolgokat, s felidézzek később történt epizódokat, azt következetesen más betűtípussal jelöltem. Sevcsik (Csik) István