Forrásvidék [antikvár]

Elsőfejezet A sofőr borotvált tarkója mögül csak egy zabolátlanul kanyargó, palaszürke pántlikát láttam, ide-oda kunkorodott, mint valami díszcsomagolás a zöldellő dombokon. Az út időnként eltűnt egy völgyben, ahol oly köny-nyedén gurultunk lefelé, akár anyák ajkáról az esti mese. Aztán megint elkezdtünk kapaszkodni, ki a hűs és sötét árnyak közül, szinte bele az alkonyati napkorongba, hogy egy újabb kanyar után végül elénk táruljon egy fennsíknak csak jó indulattal nevezhető levesestányér-szerű képződmény az erdőben, ami azt jelezte, hogy lakott vidékre érkeztünk. Előbb irtások, szűkös legelők, majd földutaktól ölelt parcellák, nyamvadt kis szőlőskertek látványa vonta magára a figyelmemet. A falu főutcája akár Sancti Spiritusban is lehetett volna valamikor a nyolcvanas években, ahol a gyerekkorom zajlott. Szüleimmel közvetlenül a buszpályaudvar mellett laktunk, ami igazából egy forduló volt csupán, egy pihenő a Santa Clarából Camagüeybe tartó járatok számára a Carretera Central de Cubán. A városka közepén így is annyi port vertek fel a járművek, mintha ott szórták volna szét a sziget összes mártírjának hamvait.