Függetlenség sugárút [antikvár]

Krystian ​Apostata már betöltötte a negyvenedik évét, de élete nem fordulóponthoz, hanem a látszólag váratlan, valójában elég logikus véghez érkezett. Vajon akkor is lepereg előtte élete filmje, ha utolsó óráit a repülés rémségeitől megmentő vodkamámorban tölti? Ha a haza nagy művésze, egy dicső varsói dinasztia fontos láncszeme lenne, akkor zuhanás közben talán még eljutna a hősi eposz végére. Íme egy újabb 68-as nemzedék, amelyet már csak a születési éve köt a szupermarketekben reklámozott forradalmak korához. E nemzedéki regénynek két hőse is van, az egyiket belülről, a másikat kívülről látjuk, az egyik élettörténetet sztoikus melankólia, a másikat gyilkos irónia hatja át. Pedig mindketten ugyanonnan indultak, együtt jártak általános iskolába, katolikus fiúgimnáziumba, együtt élhették át az 1989. júniusi választások idején a felnőtté válást és a jogfosztottság végét, de csak az egyikük gondolta úgy, hogy a szabadság mostantól kíméletlen versengésre késztet. A marginalizálódott, művészileg is rég csődött mondott Apostata és a táncos celeb Fidelis pályája nagyon különböző, mégsem könnyű eldönteni, hogy melyikük hozta ki belőle a maximumot, és melyikük érte be a semminél is kevesebbel. Rémisztő ez a könyv, mégis nagyon vicces. Melankolikus és kegyetlen. Vihogás és felperzselt föld marad utána. Elhamvad a tűzben Varsó, a varsói celebvilág, a fiatalság, minden illúzió, harminc-negyven év, minden, és megmarad az, ami tényleg vár ránk: magunkra maradunk, most már örökre, mindvégig. Varga úgy érlelődik, mint a magyar bor. Egyre jobb. – (Andrzej Stasiuk)